logo

Belföldi és nemzetközi Fuvarozás, nehézgép szállítás

kamionok

A globalizációt sokan sokféleképpen határozzák meg, de fő jellemzője, hogy a gazdasági folyamatok világméretűvé váltak, kialakult a piacok, főleg az árupiacok összefonódása. A piacok kiszélesedésével a földrajzi távolságok is megnövekedtek az eladó és a vevő között. Az árut viszont így is el kell juttatni a vevőhöz, mégpedig úgy, hogy a szállítmány a legbiztonságosabban, leggazdaságosabban és a leggyorsabban érjen a rendeltetési helyére. Ebben a rendkívül összetett logisztikai folyamatban az egyik fontos kapocs a szállítás, fuvarozás

logo

Belföldi Fuvarozás

kamionok

A vállalatok rájöttek, hogy csak úgy tudnak versenyképesek maradni, ha a szolgáltatásuk minőségét emelik, és minden téren fejlődnek. Egy cég viszont nem lehet mindenben jó, hiszen minden folyamatot nem tud egymaga tökéletesre fejleszteni. Ezért a kiszervezhető feladatokra megfelelő szakemberek segítségét kérik, a szállításra a fuvaros és szállítmányozó cégeket, akiknek ez a profiljuk, tehát ebben a legjobbak.

A belföldi fuvarozás legnagyobb részét még mindig a közúti fuvarozás teszi ki, hiába próbáltak sokan, sokszor, ez ellen fellépni. Az előnyeit nem tudták kisebbíteni, miszerint könnyen, gyorsan és gazdaságosan megoldható vele a belföldi fuvarozás és a nemzetközi szállítás is. Nagymértékben tud alkalmazkodni a megrendelők igényeihez, és azok változásaihoz, rugalmasabb minden más szállítási formánál. A hátrányát, a környezetszennyezést pedig igyekeztek csökkenteni a szigorúbb szabványok bevezetésével a gépjármű parkra és a közlekedésre vonatkozóan is, lásd az EU szabványokat és a hétvégi kamionstop bevezetését

A belföldi szállításra a kisebb távolságra történő, rendszeres küldemények a legjellemzőbbek. A logisztikai folyamatok fejlődése ugyanis elérte, hogy nem kell nagyobb mennyiséget raktárra termelni, éppen ezért nincs szükség vonatnyi vagy egész hajóra való alapanyagra sem. A vállalatok mindig csak a szükséges mennyiséget rendelik az éppen aktuális gyártás szerint. A jelszó: „just in time”, azaz mindent időben.

logo

Nemzetközi Fuvarozás

kamionok

A nemzetközi fuvarozásban is a logisztika „6M definíciója” érvényesül: a megfelelő terméket, a megfelelő minőségben, a megfelelő mennyiségben, a megfelelő helyen, a megfelelő időben, a megfelelő költségek mellett kell a rendelkezésre bocsátani. Bár már a szakirodalom az évek folyamán ezt is kibővítette 7M-e, 8M-re és 9M-re, de ez csak csoportosítás kérdése.

A nemzetközi fuvarozást hazánkban két vonatkozásban különböztetjük meg: EU-n belüli és EU-n kívüli szállításra. Mindegyikre megalkották a megfelelő szabályozást. Nyilvánvaló, hogy Európán belül az EU közlekedéspolitikájának megfelelően az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása valósul meg. Nem kell a határokon várakozni, nincs szükség annyi engedélyre, mint az EU csatlakozás előtt, elég a CMR és az Eurolicence az uniós fuvarozásra. EU-n kívülre és onnan az EU-ba már sokkal kötöttebb szabályok vonatkoznak a szállításra is.

logo

Nehézgép Fuvarozás

kamionok

A nehézgép fuvarozás szintén szigorúbb szabályozások között történik. Mivel rendhagyó méretű és súlyú a küldemény, nem lehet bármikor és bármilyen körülmények között szállítani. Külön engedélyek szükségesek a túlsúly és a túlméret miatt, az útvonal engedélyeket időhöz is kötik, és ha olyan a rakomány, akkor szakkíséretet is kötelező biztosítani, ami azt jelenti, hogy az útvonal teljes hosszán két jármű kíséri a szállítmányt, elől és hátul megkülönböztetett jelzéssel közlekedve.

A nemzetközi nehézgép szállításra jellemző, hogy Magyarországra az EU országaiból érkeznek jó állapotban lévő használt mezőgazdasági gépek, hiszen ezek új állapotukban akár több százmillió forintba is kerülnének.

A belföldi nehézgép szállítás nagy részét a munkagépek fuvarozása teszi ki, amiket a nagyszabású építkezésekre kell eljuttatni, leginkább nagyobb városokba és a fővárosba. Másik jellemző nehézgép fuvarozás az ipari gépek szállítása. A gyárakba különféle ipari gépekre van szükség. A fröccsöntő géptől kezdve a CNC gépen keresztül a vegyipari berendezésekig sokféle küldemény szállítását oldja meg a nehézgép fuvarozás. És akkor még nem beszéltünk az orvos-diagnosztikai berendezésekről (CT, röntgen), amire meg az egészségügynek van szüksége.

logo

Miért pont bennünket válasszon?

kamionok

Belföldi, nemzetközi vagy nehézgép szállításához válasszon bennünket, mert mi a legoptimálisabb ajánlatot fogjuk kalkulálni a rakomány rendeltetési helyére történő szállításhoz.

Tapasztalt szakembereink megtervezik a legrövidebb, egyben a leggazdaságosabb útvonalat, elintézik a szükséges engedélyek beszerzését, kiválasztják a rakomány méreteinek legmegfelelőbb szállítási eszközt a járműparkunkból, melyekben különböző típusú, a szabványoknak megfelelő gépjárművek várják az indulást.

Adja meg a szállítani kívánt áru paramétereit, a fel- és lerakodási pontokat és mi már számolunk is, aztán pedig küldjük az ajánlatot.

logo

A Roller Trans Kft.-ről

kamionok

A Roller Trans Korlátolt Felelősségű Társaság 2013-ban kezdte meg működését. A fő profilnak megfelelően, az iroda és lakossági költöztetést magas szintre emelve, éveken keresztül szolgáltuk a költözni vágyó vagy költözni kényszerülő embereket. Nem csak lakásból lakásba való költöztetést vállaltunk, hanem komplett irodákat is költöztettünk új helyükre. A lomtalanításban is nagy segítséget nyújtottunk a lakosságnak, az ország bármely területére hívtak is bennünket. Nem okozott gondot a zongora szállítása vagy a nagyobb bútordarabok átköltöztetése sem. Képzett, megbízható rakodó kollégáinkkal az értékes műtárgyak is épen, egészségesen érkeztek meg új otthonukba. .

A költöztetés mellett vállaltunk raklapos és darabáru szállítását is belföldre és külföldre egyaránt. Most ezt a tevékenységünket kívánjuk az előtérbe helyezni. Gépparkunk segítségével ugyanolyan precízen és megbízhatóan teljesítjük az áruszállítási feladatokat külföldre és belföldre is a szabványoknak megfelelő gépjárművekkel és a felelősségbiztosításról sem feledkezünk meg.

Kérje ajánlatunkat most a rakományra jellemző adatok, a felrakó, valamint a célállomás megadásával, és tudja biztonságban rakományát végig az út során!